Az az igazság, hogy valóban igaz - ahogy MissRed is írja kommentjében - , hogy az ember a pihenést és szórakozást nem a munkahelyén, a kollégái között keresné elsősorban, mégis azt kell mondjam, hogy a Peti bejegyzésében olvasottakkal is egytértek. MissRed állásfoglalását elsősorban külfölhöz - főleg nyugati fejlett országokhoz - tudnám kötni. Nyilván ott a munkakultúra is egészen más lehet, bár még nem néztem utána... De itthon?... Saját tapasztalataimból merítve - bár nem dolgozom túl rég óta, csupán tíz évet tudhatok a hátam mögött, azt sem túl rég töltöttem be, de - azt látom, hogy a napról-napra egyre jobban terhelt, túlterhelt dolgozónak nem feltétlenül marad ideje és persze energiája a kapcsolatok ápolására. Ebből adódóan simán el tudom képzelni, hogy ezeknek az embereknek - és sajnos lassan már én is közéjük tartozom - a kollégái, munkatársai képezik ismeretségi körének nagyrészét. Velük "járnak" össze, ha van egy kis idő... Elég szomorú ez, de azt gondolom, nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel, de cáfoljatok meg, ha nem láttok benne rációt. Szóval, sajnos az a helyzet, hogy az ismeretségi körömben nagyon sokan vannak azok, akik a felgyorsult világ "rabjaivá" váltak és ezáltal összekeveredett a magánéletük a munkahelyükkel. Valahol helytállónak tartom a mondást, miszerint: A munkahely a második otthonunk! És sajnos ez egyre inkább és egyre több emberre igaz. Ami méginkább elkeserít, hogy ez a jelenség már lassan a családi kapcsolatokba is begyűrűzik...