2011. március 21., hétfő

A téma jó, és időszerü (sajnos). Főleg azért, mert az utóbbi időben nem is nagyon beszélhetünk más munkahelyi elismerésről mint a verbális vállonveregetés. Bár nálunk még ezt is szűken osztogatják nehogy elbízza magát a dolgozó.
Ezért, hát kénytelen az ember fia (az arra érdemesnek tartott) csapatban dolgozó kollégákkal közösen egymás bátorítására. Most már nem abban bíznak, hogy előbb utóbb jobb lesz a helyzetük hanem, hogy legalább nem lesz ennél rosszabb. Vagy legalábbis megússzák a következő átszevezést, az esetleges leépítést.
A folyamatos létszámcsökkenés miatt lassan 2-3 munkakört kell ellátni, mivel a feladatkör nem csökkent csak a végrehajtók létszáma.
Lassan be lehet indítani a sztahanovista mozgalmat.
Sajnos ezzel párhuzamosan - valószínüleg az idő és az anyagi háttér hiányában - a munkahelyi csapatépítő táborok, munkahelyi kirándulások is megszüntek. Ezek félévenként egyszer lehetőséget adtak arra, hogy a kollégákkal közösen egy munkahelytől távol lévő helyen tábortűz mellett sörrel a kézben más téma is előkerüljön a beszélgetések során, mint a munka.
Mindenesetre egyetértek az előző hozzászóló "együtt evezünk ebben a hajóban" szemléletével, és én is hiányolom a vezetői bátorítást, támogatást még ha csak verbálisan is.

1 megjegyzés:

  1. Az az igazság Peti, hogy hiába állami szférában működünk, ez már kőkemény kapitalista szemlélettel működő cég.
    Tulajdonképpen ha körbe nézünk határon kívül, máshol is vannak átfedések, de az is igaz, hogy a ,,gyárba'' dolgozni járnak a népek. Arra célzok evvel, hogy a szabadidejüket, a hobbijukat, a kikapcsolódást nem feltétlenül a munkatársakkal eltöltött közös hétvégékkel töltik. Annak is meg van a varázsa, és tudnék is példát mondani ilyenre. De inkább az a jellemző, hogy a nagy munkahelyi hajtások után - ami mellesleg legtöbb helyen megteremti nem csak az élhető, biztonságos életet, hanem azt a pluszt is, amit pihenésre, utazásra, stb. fordíthatnak - egészen más összetételű vagy beállítottságú közösséget keresnek. Nyilván ehhez az is szükséges, hogy anyagilag biztonságban érezzék, munkájukban, szakmájukban elsimertnek tudhassák magukat.
    Szerintem ma Magyarországon a társadalom nagy része ettől igen-igen messze áll. Mint írtad, most azt éljük meg, hogy: ,,Örülj, hogy van munkád, mit akarsz még?'' Addig is több olyan vezetőre lenne szükség, aki legalább verbálisan elismeri az ember munkáját. Nem túl sűrűn, hogy ne kapassa el a társaságot, de legalább pár alkalommal egy évben :)
    Itt jegyzem meg, hogy nagyon-nagyon tetszett a nőnapi köszöntés :)))) Az pl. egy szuper kezdeményezés volt és legalább 5 percig mindenki együtt volt, egy helyen. Utólag is köszönjük minden férfi kollégánknak! Jó volt nagyon :)

    VálaszTörlés