A téma jó, és időszerü (sajnos). Főleg azért, mert az utóbbi időben nem is nagyon beszélhetünk más munkahelyi elismerésről mint a verbális vállonveregetés. Bár nálunk még ezt is szűken osztogatják nehogy elbízza magát a dolgozó.
Ezért, hát kénytelen az ember fia (az arra érdemesnek tartott) csapatban dolgozó kollégákkal közösen egymás bátorítására. Most már nem abban bíznak, hogy előbb utóbb jobb lesz a helyzetük hanem, hogy legalább nem lesz ennél rosszabb. Vagy legalábbis megússzák a következő átszevezést, az esetleges leépítést.
A folyamatos létszámcsökkenés miatt lassan 2-3 munkakört kell ellátni, mivel a feladatkör nem csökkent csak a végrehajtók létszáma.
Lassan be lehet indítani a sztahanovista mozgalmat.
Sajnos ezzel párhuzamosan - valószínüleg az idő és az anyagi háttér hiányában - a munkahelyi csapatépítő táborok, munkahelyi kirándulások is megszüntek. Ezek félévenként egyszer lehetőséget adtak arra, hogy a kollégákkal közösen egy munkahelytől távol lévő helyen tábortűz mellett sörrel a kézben más téma is előkerüljön a beszélgetések során, mint a munka.
Mindenesetre egyetértek az előző hozzászóló "együtt evezünk ebben a hajóban" szemléletével, és én is hiányolom a vezetői bátorítást, támogatást még ha csak verbálisan is.
Az az igazság Peti, hogy hiába állami szférában működünk, ez már kőkemény kapitalista szemlélettel működő cég.
VálaszTörlésTulajdonképpen ha körbe nézünk határon kívül, máshol is vannak átfedések, de az is igaz, hogy a ,,gyárba'' dolgozni járnak a népek. Arra célzok evvel, hogy a szabadidejüket, a hobbijukat, a kikapcsolódást nem feltétlenül a munkatársakkal eltöltött közös hétvégékkel töltik. Annak is meg van a varázsa, és tudnék is példát mondani ilyenre. De inkább az a jellemző, hogy a nagy munkahelyi hajtások után - ami mellesleg legtöbb helyen megteremti nem csak az élhető, biztonságos életet, hanem azt a pluszt is, amit pihenésre, utazásra, stb. fordíthatnak - egészen más összetételű vagy beállítottságú közösséget keresnek. Nyilván ehhez az is szükséges, hogy anyagilag biztonságban érezzék, munkájukban, szakmájukban elsimertnek tudhassák magukat.
Szerintem ma Magyarországon a társadalom nagy része ettől igen-igen messze áll. Mint írtad, most azt éljük meg, hogy: ,,Örülj, hogy van munkád, mit akarsz még?'' Addig is több olyan vezetőre lenne szükség, aki legalább verbálisan elismeri az ember munkáját. Nem túl sűrűn, hogy ne kapassa el a társaságot, de legalább pár alkalommal egy évben :)
Itt jegyzem meg, hogy nagyon-nagyon tetszett a nőnapi köszöntés :)))) Az pl. egy szuper kezdeményezés volt és legalább 5 percig mindenki együtt volt, egy helyen. Utólag is köszönjük minden férfi kollégánknak! Jó volt nagyon :)