Igen, igazad van Hunny! Én is úgy gondolom, hogy valahol a feladatvégrehajtás kapcsán is kiderülhet az, hogy ki mennyire elismert. Kit mennyire tartanak alkalmasnak egy feladatra. Csak részfeladatokat, vagy komplex megoldást várnak tőle. Engem is sokkal inkább doppingol, amikor teljes szabad kezet kapok, de mi van akkor, amikor nem tud napivilágra kerülni, hogy ki mire képes? Sajnos sok esetben ez is nagy szerepet játszik. Amikor valakit beskatulyáznak, onnan nagyon nehéz a kitörés! Elfogadott, hogy valaki egy bizonyos munkafázist végez és nem bíznak rá komplex, kreativitást igénylő munkát, mert fel sem merül az ő személye. Pedig lehet, hogy nagy meglepetés érné a vezetőt! Én elég "parás" természet vagyok, így hajlamos vagyok megijedni egy-egy feladattól, ami más, mint a megszokott, de valahol mégis igényem, hogy új, számomra ismeretlen területekkel foglalkozzam és megoldási stratégiákat dolgozzak ki. Persze ez simán adódhat a kisgitűségemből is. Tehát: valóban az elismertség egyik fokmérője lehet a különböző feladatok kerek egészében egy személyre történő diszponálása. Mi lehet még ilyen, amiben megcsillan az elismertség jele? És mik azok a tényezők, amitől maga a dolgozó is fontosnak érzi magát és munkáját? Továbbra is azt gondolom, hogy a kommunikáció, a dicsérő szavak, a "köszönömök" azok, melyek elsődlegesen kifejezik a munkavállaló felé az elismerést. Itt visszacsatolnék MissRed első bejegyzésére, amiben jelezte, hogy az elismertséget is - mint sokminden mást - másként értékelnek a férfiak és a nők. A nők jobban igénylik a verbális megnyilvánulást, mint a "ráutaló magatartást". (Lehet, hogy azért gondolom így, mert én is e nem táborát erősítem... :-) Szemben a férfiakkal, akik szerintem az esetek többségében megelékszenek a "jelekkel". Ők, ha elnyernek egy projektet, azzal is esetleg elismertnek érzik magukat, nem hiányoznak a "simogató" szavak. Ezt nem azért írom, mert elítélem, csak érdekes, hogy mennyire eltérő lehet a megítélés annak szempontjából, hogy férfi vagy éppen nő az illető. Sőt, ha jól belegondolok, pozitívabbnak is tűnik ez a megközelítés, mert viszonylag stresszmentesnek tűnik. Arra gondolok, hogy míg én agyalok és stresszelek azon, hogy most vajon jó, amit csinálok vagy nem jó és várom az állandó visszacsatolást, a klasszikus értelemben vett "vállon veregetést", addig egy férfi ugyanúgy odateszi magát, mint én, csak közben nem agyal azon minden egyes lépést követően, hogy most tulajdonképpen jó e amit tesz: teljes egészében tud a feladatra koncentrálni.
Én is egy hihetetlen jó csapatban dolgozom és imádom őket. Segítőkészek és azt gondolom a nagytöbbségük "Joker" emberke. Érdekes, hogy egymás között és az azonos "szinten" lévők elismerik egymást, megköszönik a másik munkáját, segítségét, de ezt a vezetés részéről csak nagyon minimális szinten érzékelhető. Nem az állandó "Köszönjük Emesézésre" gondolok, de ha egy húzós időszak végén összehívnák a társaságot és azt mondaná valaki, hogy "Mindenkinek köszönöm az áldozatos munkát és a kitartást", szerintem ezzel a munkakedvet jelentősen emelni lehetne és még az elimertségérzése is valamilyen szinten meg lenne az embernek. Értékesnek érezné magát és a munkáját egyaránt. Egy megkeseredett ember, aki csak a létfenntartás miatt jár be a munkahelyére, azt sokkal kevésbé fog minőségi munkát végezni, de pluszt sem fog belevinni. Ha a dolgozó jól érzi magát a munkahelyén, mert úgy érzi számítnak rá, az a munkáltatónak is előnyére válik, hiszen sokkal többet fog adni magából. A tudásából, energiájából, idejéből és nem feltétlenül hagyná el a céget br. 30.000.- Ft többletbevételért....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése