Kicsit tovább gondoltam Peti és Kati bejegyzését és újabb pontot találtam, ami szerintem csorbítja az ember elismertségérzését a munkahelyen. Ez pedig nem más, mint a "vannak az egyenlők és az egyenlőbbek" jelenség. Úgy is mondhatnám: Amit szabad Jupiternek, nem szabat a kis ökörnek! Szerintem ezzel majd minden munkahelyen találkozni, legyen az közszféra vagy akár piaci cég.
Ennek a lényege az, hogy míg az egyik dolgozó húz, mint a barom - és az most mellékes, hogy "önszorgalomról", "munkáltatói megszólításra" avagy kötelezően előírtak alapján teszi ezt - addig a másik nagyjából semmit nem csinál, viszont azt nagyon látványosan teszi. Az a vezető, aki nincs résen, gyönyörűen meg is eszi és benyalja, hogy mekkora király alkalmazottja van és messzemenőkig elkerüli a figyelmét, hogy alapjába véve konkrét cselekvés nincs mögötte. Sajnos ezen a téren is már elég sok tapasztalatot szereztem. Sokszor éreztem én magam is úgy, hogy 250%-on égek, de mindez nem tűnik fel senkinek, pláne a vezetésnek. Ilyenkor az ember tényleg erőteljesen megkérdőjelezi, hogy mi a fenének hajtson, hiszen úgysem ismeri el senki a munkáját. Persze, engem, amikor rettenetesen sajnálom magam (ebben nincs nagyobb profi nálam), hogy én milyen szerencsétlen vagyok, akkor mindig kisegít a tudat, hogy igen is van olyan ember, akinek fontos a munkám és a jelenlétem, mégha ez nem is feltétlenül a főnökség. Az jut eszembe, hogy azok az emberek, akiknek a segítségére vagyok, akár így, akár úgy, azok mind hálával keresnek meg és ez nekem nagyon fontos! Akkor is, ha nem a főnök dicsér meg. És igen a dolgozó a főnök figyelméért és dicséretéért küzd! Ez meggyőződésem! Olyan ez, mint kiskorunkban, mikor a tanító néni (bácsi?) kedvéért tanul az ember. Persze, csak nagyon sarkítva, de hasonló a helyzet. Van olyan, akinél ez a vélemény egyenlő a "behízelgés", "nyalás a főnöknek" kategóriákkal, de én azt gondolom, ez nem teljesen helytálló nézőpont. Ugyanis, ha valaki nem villog, nem rohan minden egyes elvégzett feladata után a főnökhöz azzal, hogy ezt meg ezt és még ezt is megcsináltam, akkor ez nem minősül a szememben bevágódási kényszernek. Az, aki viszont így cselekszik, azt gondolom, ott már valami nem stimmel. Szerintem a jó munkaerő egyik ismérve az, hogy "észre sem venni, hogy ott van és dolgozik". Arra gondolok, hogy az ő munkájával kapcsolatban nem érkezik panasz, minden határidőre és jól elkészítve a helyére kerül. Onnan lehet tudni, hogy kis hibaszázalékkal dolgozik, kvázi minőségi munkát végez. Nem kell folyamatosan rákérdezni, hogy hogy állnak a dolgok. Minden megy a maga útján és halad a munka.
Szintén a jó munkaerő ismervei közé sorolom a kreativitást. Kap egy feladatot, utánamegy, lelevelezi, lebeszéli, elintézi és végül megoldja az adott munkafolyamatot, anélkül, hogy közben hatvanháromszor beszaladna a vezetőhöz "Képzeld ezt is elintéztem!" felkiáltással.
Szóval ilyesmik jutottak még eszembe, de cáfoljatok vagy egészítsetek ki, ha van valami plusz gondolatotok ezzel kapcsolatban... Pussz nektek!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése