Hajrá Kovács néni!

Először is, köszönöm a meghívást.

Nagyon jó a blog témája, igazán gondolatébresztő.

Eddigi munkahelyeimen mindig csapatban dolgoztam. Természetesen egyéni teljesítmény mellett is történtek az értékelések: elismerések és elmarasztalások. Szerencsére utóbbiból nem sok jutott :)
Amikor ehhez a céghez kerültem, és később, mikor jelenlegi munkakörömet elfogadtam/elfoglaltam, rá kellett jönnöm, hogy mennyire fontos, hogy önállóan is megtanulhattam dolgozni, nem csak csapatban. Persze nagy luxusnak tűnhet az egyszemélyes iroda, de az elvárások is ehhez mértek.

Emlékszem, hogy mennyire be voltam rezelve, mikor kedves elődöm nyugdíjba vonult év végén és az év első munkanapján reggel teljesen egyedül voltam az irodában. Egy kicsit sóhajtoztam, aztán vettem egy nagy levegőt és úgy döntöttem, hogy menni fog!

Természetesen eleinte sok mindent meg kellett kérdeznem. Ennek nagy előnye az lett, hogy sok mindenkit meg is ismertem.
Azt hiszem mondhatom, hogy szerencsém is volt, mert két nagyon jó főnököm lett hirtelenjében. Legalábbis én a mai napig szeretek velük együtt dolgozni. Itt ismertem meg azt az érzést, hogy milyen az, amikor számít az ember munkája. Ne legyek kishitű, tudom. Hiszen előző munkahelyeimen az ügyfeleimtől is sokszor kaptam elismerő köszönetet, de az mégsem ugyanaz, mint amikor azt mondja a főnököd, hogy: ,,Köszönöm, ezt jól csináltad. Meg vagyok elégedve.''

Mert ilyet itt kaptam először. Verbális vállonveregetésnek hívnám, és olyan mentális lökést adott számomra, amitől aztán napokig, hetekig mosolyogva léptem be reggel a munkahelyemre.

Nemrég egy előző évi feladat elvégzésével kapcsolatban keresett meg az Ellenőrzési Főosztályunk vezetője. Elmondtam neki, hogy miért úgy csináltam, ahogy. Azt mondta, hogy ezt akarta hallani, és szereti, ha valaki logikusan gondolkodik. Nagyon örült neki, hogy előre gondolkodtam. (Én meg annak, hogy ezt elmondta.) Először azt hittem letolás lesz :))) Végül csudajó napom lett tőle - nem csak azért, mert éppen nőnapon történt - és órákig kitartott a jó kedvem.

Egy nagy cégnél dolgozni nem olyan, mint amikor saját vállalkozása van az embernek. Ez egy hatalmas szerkezet, de hiszem, hogy mindenkinek fontos a munkája ahhoz, hogy működjön. Sajnos azt is megtapasztalhattam, hogy amikor egy-egy folyamat megakad, akkor hogyan torlódnak fel az elvégzendő feladataok. Ebből sosem sül ki jó dolog, mert vagy hirtelen az ember nyakába szakad egy csomó megoldandó feladat, vagy krízishelyzet keletkezik és válságstábként tanácskozunk, hogy akkor melyik ujjunkat harapjuk meg előbb?

Nőként egészen más szemmel látom egy csapat működését, mint egy férfi. Ja, hogy ez evidens? :)) De komolyan. A legtöbb nőnek fontos a stabilitás, jobb a monotonitás-tűrő képessége, sokszor sok emberrel jobban - akár egyszerre is - kommunikál. Képes többfelé figyelni, érzelmileg is beleéli magát a feladatba, nem lezserkedik, számára fontosak az apró részletek. (Ne feledjük el, honnan jöttünk: hajdanán kis csoportokban gyereket őriztünk és közeli bokrokról bogyókat csipegettünk, családok közti szálakat szőttünk az információk közlésével.)
A férfiak többsége evvel szemben sokkal jobb spontán ötletelők, nekik fekszik a prompt problémamegoldás, a feladatok kiszervezése, nagyléptékű átlátása és csoportosítása. Igazi kihívás számukra egy nagyléptékű feladat végrehajtása, míg mi sokszor elveszünk a részletekben. (A pasik még ma is vadászok: messziről néznek egy csapatot. Kiválasztják azt az egyet, aminek az elejtéséhez - megoldásához - prompt felállítanak egy stábot és körvonalazzák a feladatot, hogyan kell megoldani azt.)

Nyilván ők is vágynak az elismerésre, de nekik elég, ha vadászat után közösen megisznak egy sört, míg egy nőnek ki KELL beszélnie a sikereit. Nem a dicsekvés miatt, hanem azért, hogy minél több helyről megerősítést kapjon az egyébkényt jogos elismerés.

Ezért szerintem akkor működik jól egy munkahelyi csapat, ha vegyes. Volt részem egynemű - csak nők... brr... - csapatban dolgozni és kész felüdülést jelentett egy olyan, ahol vegyesen voltunk/vagyunk. Így korrigálásra kerülnek a feladatok megoldásában a nemek közti eltérések. És nem utolsó szempont, hogy mindkét nem szeret a másik előtt egy kicsit pózolni, vagy éppen imponál neki, ha a másik nem képviselőjétől kap pozitív megerősítést a munkáját illetően.
Ezért tartom fontosnak, hogy egy vezető ne csak akkor nyilvánítson véleményt, ha le kell tolni a társaságot/személyt, hanem akkor is, ha valamit jól, esetleg kiemelkedően jól végzett el. Ha ez csoportosan történik, akkor erősíti az ,,együtt evezünk ebben a hajóban'' szemléletet. Akkor érezhetjük azt, hogy számítunk, számít az elvégzett munkánk, hogy nem hiába vagyunk.