Sikerélmény... :-)

Először is nagyon szépen köszönöm Hunnynak a megértő és kedves szavakat!!! Nincs még egy olyan ember, mint te! Pusza neked!
Másodszor pedig, úgy érzem feltétlenül meg kell, hogy osszak veletek valamit. Elsősorban azért, mert hosszú idő óta ezek az első pozitív érzéseim a munkahelyemen a vezetés részéről és ez engem nagyon feldob :-) És ami még jobb: elismeréssel kapcsolatos! Az elmúlt időszakban azt gondoltam, hogy már nem nagyon jöhet rosszabb, annál amit most élünk át. Leváltották eddigi vezetőnket és teljesen összetörtem, meg őszintén szólva meg is sértődtem, de ezen a részén már túl vagyok... Szóval eléggé el voltam kenődve és meg voltam győződve arról, hogy rám itt abszolút nincsen szükség. Sem rám, sem a munkámra. Persze, a kollégák és egy felettesem igyekeztek meggyőzni ennek ellenkezőjéről, de ebből a szempontból (is) elég nehéz eset vagyok... Szóval, eltelt egy kis idő és bár még "tanuljuk" egymást az új főnökömmel, de azt vettem észre, hogy sokkal több olyan lehetőséget biztosít számomra, mint amire eddig lehetőségem nyílt. És ez rettentően boldoggá tett. Kihat az egész napra. Feldobott, aktív, energikus és naprakész vagyok. Legalábbis úgy érzem! Bár visszajelzést még tőle sem kaptam, hogy ügyes kislány lennék vagy ilyesmi, de rám mer bízni bizonyos feladatokat. Most teljesen úgy érzem, hogy jól is csinálom, amiket véghez viszek, bár ez egyáltalán nem biztos. Remélem, hogy jól érzem! Ebből adódóan újra csak azt tudom leírni, amit ha jól emlékszem talán már Hunny is boncolgatott korábban, hogy a feladatok is elősegíthetik valakiben az elismertség érzését. Minél komplexebb feladatot kap valaki és teljes egészében "szabadkezet" kap annak megoldására, annál inkább inspirálhatóak a dolgozók. A feltételezés, hogy nem csak sablonmunkára vagyok teremtve, hanem rám bíznak egyéb, nagyobb kreativitást igénylő tevékenységet is, jelentősen emeli az ember önbecsülését. Ezzel a munkakedve, aktivitása is egyenes arányban nő. Ha nem lennénk túlzottan beskatyulyázva, lehet hogy egy-két emberről kiderülne, mekkora ász. Kérdés, hogy kapnak-e valaha lehetőséget arra, hogy kibontakozzanak? Kikérik-e majd egyszer a véleményüket az ő szakterületüket érintő kérdésekben, feladataik hatékonyságának emelésével kapcsolatban? Szerintem ezek fontos dolgok lennének. Persze arra nincs garancia, hogy csupa jó ötlet kerül elő, de nem elképzelhetetlen az sem, hogy nagyon is jó gondolatok kerülnek felszínre!
Ami MissRed hátizsákos sztoriját illeti, egytértek vele. Sajnos, én képtelen vagyok erre, bár nagyon igyekszem, mégsem koronázza siker próbálkozásaimat. Feltett szándékom elsajátítani ezt a fajta életvitelt, de be kell lássam, nem lesz egy sétagalopp... Pontosan azért, amit MissRed is említett: életünk nagy részét a munkahelyünkön töltjük és ez által elég sok impulzus innen ér. Itt történik a dolgok egy jelentős százaléka, amely nyilván meghatározza életünk egy bizonyos szegmensét. Nem hiszem, hogy csak úgy fel lehet ezt akasztani a fogasra péntek délután és aztán hétfőn reggel újra a hátunkra kapni. Biztos vagyok benne, hogy kinek kisebb, kinek nagyobb mértékben, de belefolyik a magánéletébe a munkahelyi klíma is. Szerintem ez szinte elkerülhetetlen. Az emberek nagy része az őket ért kellemetlenségeket, pozitív vagy negatív dolgokat otthon beszéli ki. Már csak ezért sem tudom elképzelni azt, hogy ez valóban 100%-ban megvalósítható lenne. Ettől függetlenül: igyekszem ezt az összefonódást minél inkább lecsökkenteni, mert nekem már össze is nőtt szinte a kettő :-)
És még valami, hogy Petit se hagyjam szó nélkül :-) Nagyon egyet tudok érteni azzal, amit írt, hogy bár a főnöknek is van mindig egy főnöke (ha más nem, hát az asszony vagy a "háziúr" otthon), aki szintén nem biztos, hogy vállon veregeti a "kisfőnököt", de ez nem indokolja, hogy a "kisfőnök" ne dicsérje vagy ösztönözze a saját alkalmazottait lefelé. Szent meggyőződésem, hogy a legjobb vezető is csak akkor tud jó főnök lenni (felfelé is), ha erősíti azt őt körülvevő csapatot. "Okos főnök okos emberekkel veszi körül magát!" Mert igen, azt gondolom, hogy ez csapatmunka! És a főnök épp olyan tagja a csapatnak, mint bárki más, függetlenül attól, hogy hierarchikus a rendszer. Alapvetően feladatkörében és felelősségben van "csak" különbség... De, ha a főnök ösztönöz, dicsér, elismer, akkor nagyobb százalékban lehet biztos abban, hogy a csapat nem fogja őt cserben hagyni, direkt csőbe húzni stb. Kell a bizalom is! Ez szintén egy oda-vissza dolog. Ha én azt érzem, hogy a főnököm bízik bennem (meg mer bízni mindenféle feladattal, persze a szakterületemen belül értelemszerűen), kikéri a véleményem, nem szégyel kérdezni stb., akkor én is bízni fogok benne, nem lesznek ellenérzéseim vele kapcsolatban, nem leszek rosszhiszemű és nem akarok ártani neki semmilyen formában. Kölcsönösség, empátia... És még valami: a főnök feladatkörébe tartozik, hogy szabályokat állítson, elvárásai legyenek és követeljen, de ezzel szemben szerény véleményem szerint az is "kötelessége", hogy ha ezek teljesülnek, akkor dicsérjen, jutalmazzon és ha lehetőségei engedik akár anyagilag is kifejezze a munkatársakkal való elégedettségét, mert egy főnök is csak annyit ér, amennyit a mögötte álló CSAPAT! És ha ez így van, akkor a vezetőt is elismerik az alkalmazottak és azt sem tartom kizártnak, hogy ezt a tudomására is hozzák! Szerintem ez így működik(hetne)